Utánpótlás eredmények

    U19: ZTE FC - Grosics Akadémia FK 3:0
    Gsz.: Horváth Marcell, Vass György, Szökrönyös Dániel
    Csapatunk 12 forduló után az 5. helyen áll a bajnokságban.

    U17: Gyirmót FC - ZTE FC 2:1 (1:1)
    ZTE FC: Köcse (Kiss B.) - Horváth E., Földvári, Sebestyén, Hegedűs - Tuboly, Kiss Á. (Mód), Szökrönyös - Temlén, Abért, Horváth K.
    Kiállítva: Sebestyén(17')
    Gsz.: Horváth K.
    Molnár Balázs: - Szinte az egész mérkőzésen emberhátrányban futballoztunk, de így is teljesen egyenrangú ellenfelei tudtunk lenni a hazaiaknak, ami jól mutatja a csapat erejét. De sajnos a mutatott játékunk nem fog párosodni eredményességgel, amíg minden mérkőzésen ilyen kapitális egyéni hibákat követünk el!

    U16: Gyirmót FC - ZTE FC 0:1 (0:1)
    ZTE FC: Németh E. - Gyöngyösi A.(Szabó B.75'), Bekő B., Boncz B., Karóczkai N., - Őr M., Megyesi M., Kozma-Bognár M.(Angyal Á.83'), - Fehér B., Szekeres Á., Nagy M.(Jóna B.51')
    Gsz.: Kozma-Bognár M. 2'.
    Mihalecz Péter: - Jól kezdtünk, hiszen már a találkozó elején gólt szereztünk és több támadást is vezetünk az első 35 percben. A második félidőben kevesebbet volt nálunk a labda és játékban is visszaestünk, de továbbra is törekedtünk a szervezett és fegyelmezett játékra. Fontos volt, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. Mielőbbi gyógyulást kívánunk az ellenfél játékosának!

    U15: Csorna - ZTE FC 0:4 (0:1)
    ZTE FC: Paksy - Baumann, Gyarmati, Gulyás (Filó), Horváth D.(Éder) - Kotsis, Szabó B., Egyed, - Sipőcz (Rózsás), Csavari, Millei

    Gsz.: Kotsis (2), Sipőcz, Csavari
    Balázs Zsolt: - Magabiztos győzelem jó védekezéssel és közepes támadójátékkal.

    U14: Csorna - ZTE FC 2:0
    Gsz.: Vecsei, Németh

    U13: Illés Akadémia - ZTE FC 3:1 (2:1)
    Gsz.: Csonka Csaba
    ZTE FC: Mörk Máté (Szabó Balázs) - Mörk Milán, Horváth Balázs (Gumhert András), Dobos Benedek, Pálinkás Ákos (Szőke Bence)- Király Marcell, Szőke Marcell, Dézsenyi Zsigmond (Benczik Bálint) - Szabó Barnabás (Dominkó Joel), Csonka Csaba (Domján Kornél), Sági Marcell (Németh Marcell)
    Kaj András: - A 33 pályára lépő játékosból 26 zalai, 1 Veszprém, és 6 Vas megyei játékos volt. Ez azért eléggé érdekes. Ettől függetlenül nem láttam azt a minőségi különbséget, amit vártam. A csapatom nagyszerűen fejlődik, remélem, hogy tavaszra eredményesek is leszünk az akadémiák ellen.

    U12: Illés Akadémia - ZTE FC 0:2 (0:1)
    Gsz.: Cserkuti-Németh Olivér, Wolf Gergő
    ZTE FC: Barbarics Martin - Török-Papp Benedek, Bodrogi Bence, Fábián András, Szirmai Nimród (Kasza Kornél) - Soós Dominik - Mulasics Dániel (Szindekovics Roland, Kiss Domonkos), Cserkuti-Németh Olivér, Wolf Gergő (Anti Benedek)
    Fujsz Ferenc: - Megmutattuk, hogy ebben a korban (ahol még meg tudjuk tartani a játékosainkat) a kiemelt akadémiákkal is fel tudjuk venni a versenyt. A mai napon a játék minden elemében jobbak voltunk ellenfelünknél. Büszke vagyok a srácokra!

    Nők, NBII: Videoton FC - ZTE FC 2:0

    Leány, U19: ZTE FC - Gyirmót FC 0:7

    Leány, U16: ZTE FC - Veszprém 14:0



    Zalaegerszeg, 2017. November 14., 14 óra 26





    Megosztás a Facebook-on





    Hozzászólás írásához be kell lépned. Ha még nincs felhasználóneved, akkor regisztrálnod kell.







AKTUÁLIS HÍREK

Elhunyt Kovács Ferenc

Elhunyt Kovács Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton FC tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője, olimpiai bronzérmes labdarúgó, volt szövetségi kapitány, mesteredző. Kovács Ferenc azon kevesek közé tartozik Magyarországon, aki játékosként és edzőként is európai kupadöntőbe jutott. A személyes barátság okán is mélyen együttérzünk a családdal, a Videoton FC-vel és őszinte részvétünket fejezzük ki. Nyugodjék Békében!

A ZTE FC nevében:
Végh Gábor tulajdonos




Elővételben a belépőjegyek

Már kaphatóak a belépőjegyek a vasárnap 17 órakor kezdődő Mosonmagyaróvár elleni szezonzáró mérkőzésünkre. A jegyek a Dísz téri jegypénztárban vásárolhatók meg kedvezményes áron illetve online a következő linken: http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57002314/ZTE-FC---CREDOBUS-Mosonmagyarovar

A mérkőzés napján a ZTE Aréna összes pénztára 15 órakor nyit...




Horváth Krisztofer először lőtt gólt a ZTE FC színeiben

A tegnapi mérkőzésen Horváth Krisztofer 16 évesen megszerezte első felnőtt bajnoki gólját a ZTE FC színeiben. Gratulálunk neki és természetesen Fujsz és Vernes Ricsinek is, akik szintén egy-egy góllal járultak hozzá a 3:1-es győzelemhez.

Hajrá ZTE!




Utánpótlás eredmények

Andráshida SC - ZTE FC U14 2:5 (2:2)

ZTE FC: Mörk Máté - Kontler Botond, Gulyás Martin, Fentős Marcell, Gortka Dominik (Denys Kryvotsiuk) - Fentős István, Dömötör Péter (Horváth Gergő), Rohonczy Rajmund - Kovács-Braun Rómeó, Takács Lázár, Györe Levente
Gól: Kovács-Braun 2, Takács 2, Gulyás
Kaj András: - Ellenfelelünk előrevágott labdákkal próbálkozott...




Utánpótlás eredmények

Pénteken 18 órakor a ZTE Arénában U19-es csapatunk a listavezető Vasast fogadja. Hajrá ZTE!

ZTE FC U14 - Csorna SE 3:0 (2:0)
ZTE FC: Németh - Fentős I. (Kontler), Dobos., Gulyás, Pálinkás - Fentős M., Máté, Györe (Gortka D.) - Horváth (Rohonczy), Takács (Dömötör), Kryvotsiuk (Kovács-Braun)
Gól: Gulyás, Horváth, Máté...




Vasárnap a Szeged ellen játszunk Gyulán

Csapatunk vasárnap 17 órakor a gyulai Grosics Gyula Akadémia pályáján a Szeged 2011 csapatának vendége lesz.

A mérkőzés jelentőségéről talán felesleges is írnunk, mindenesetre szurkolói részről a csapat maximális támogatást kap majd, hiszen a meghirdetett szurkolói buszok megteltek, így a vendégszektorban biztosan telt ház lesz. Indulás reggel 8 órakor a stadion elől...




Összefogtak az Egerszegi vendéglősök!

Azért, hogy minél többen buzdítsák csapatunkat a hétvégi Szeged elleni mérkőzésen, Zrinszki István, a Belga étterem tulajdonosa autóbusszal, s a klub által kötelezően biztosítandó Zalaegerszegi biztonsági személyzettel,Szőke István Galeri étterem tulajdonos minden szurkolónak úti csomaggal, Molnár Zoltán TÓ-KA vendéglő tulajdonos belépőjegy vásárlással támogatja a ZTE FC-t és szurkolóit.

Köszönet érte nekik...