ARCHÍVUM - RÉGEBBI HÍREINK - 2014-2015 - Szeptember

Újabb mérkőzés beharangozó plakátok, új csapatposzter


Elkészült a 2014/2015-ös csapatposzter, amely a jövő vasárnapi, Sopron elleni mérkőzésünkön a bejáratoknál lesz megtalálható, minden kilátogató szurkolónk számára térítésmentesen! Továbbá megyeszerte a héten kerülnek ki a ZTE FC hazai mérkőzéseit hirdető plakátok. A mérkőzésekre mindenkit szeretettel várunk, csapatunknak nagy szüksége van a szurkolói támogatásra.

Jövő szombaton ezen kívül minden magyar futball szimpatizánst várunk a Sportcsarnok előtti téren, ahol kivetítőn lesz megtekinthető a Románia - Magyarország EB selejtező mérkőzés a ZTE FC labdarúgóinak társaságában.

0 hozzászólás

Golfleckék a csapatnak


A Zala Spring Golf Resort meghívását megköszönve csapatunk ma Zalacsányban golfozni tanulhatott.

Széles Gábor tulajdonos beruházásának köszönhetően itt épül az ország első 5 csillagos golfkomplexuma, a teljes átadásra 2015. nyarán kerül sor, amikor 18 lyukú pálya fogadja majd a versenyzőket és a golfozni vágyókat. A csapatot Anthony Monti Úr fogadta, a komplexum igazgatója, aki rövid "eligazítást" tartott (ebben elmondta, hogy többek között Marco van Basten, Jose Mourinho és Sebastian Giovinco is tanítványai között volt)...

0 hozzászólás

Fotózás az Etalon Magazinba


A megyében 23.000 példányban megjelenő Etalon Magazinba (www.etalonmagazin.hu) készültek ma promóciós fotók a ZTE Arénában.
Szereplői csapatunk zalai kötődésű játékosai közül Simonfalvi Gábor, Bíró András, Vittman Ádám és Babati Benjámin.

A Magazin október közepén jelenik meg a játékosokat bemutató riportokkal együtt. Az ingyenes magazint keressék a zalaegerszegi közösségi helyeken.

0 hozzászólás

Csapatépítő program Kehidán


A kehidakustányi Zala Springs Golfklub (www.zalasprings.hu) meghívására csapatunk holnap délelőtt csapatépítő golfozáson vesz részt.

A golfozást követő közös ebéd után természetesen az edzés sem maradhat el, délután már készülünk a Csákvár elleni pénteki bajnokira. A programról holnap képes beszámolót is készítünk.

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Bravúros női győzelem


A mérkőzés előtt, majd a hármas sípszó után is ünnepeltek a lányok! A kezdőrúgást egykori csapattársunk, Boda Patrícia végezte el, aki a héten ünnepelte születésnapját. Ezúton kívánunk neki erőt, egészséget és sok sportsikert!

A kellő motiváció megvolt a lányokban, hogy a szépszámú nézőseregnek okkal legyen öröm az arcán hiszen, nagyon mély talajú pályán csapatként küzdve egymásért csúsztak másztak a sárban. A 89. percben Vincze Bea szabadrúgásból betalált az ETO kapujába...

0 hozzászólás

Siófok - ZTE FC 2:2


Nehéz a mérkőzésről okosat írni ezért maradjunk a száraz tényeknél és a góloknál:
Ivancsics büntetőből a 12. percben vezetést szerzett, mi először a 43. percben veszélyeztettünk, igaz akkor nagy egyenlítési lehetőség maradt ki. Egy perccel később Ivancsics második büntetőjét védte Szappanos.
Fordulás után azonnal egyenlíthettünk volna, a harmadik megítélt büntetőt Délczeg kihagyta. Pontrúgás után Simonfalvi egyenlített...

1 hozzászólás

Szurkolói busz Siófokra


A ZTE FC szurkolói buszt indít a pénteki Siófok elleni mérkőzésre, minimum 20 fő jelentkezése esetén. A buszra csütörtökön 14 óráig lehet jelentkezni a chris@ztefc.hu e-mail címen vagy személyesen a klubházban. A klub az utazási költséget átvállalja, szurkolóinknak a vendégbelépőjegyet kell a helyszínen megfizetni.

Tervezett indulás: péntek 13 órakor a ZTE Arénától. A mérkőzés 15:30-kor kezdődik.

0 hozzászólás

ZTE FC - Ceglédi VSE mérkőzés összefoglaló


A ZTE FC - Ceglédi VSE mérkőzés összefoglalója megtalálható a ZTE FC hivatalos Youtube csatornáján.

www.youtube.com/watch?v=FsICyOuWU40&feature=youtu.be

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Sikeres hétvégét zártak a lányok


Szombaton U17-es lányaink a budapesti Femina csapatát fogadták. Bócz Lajos tanítványai a harmadik meccsüket is magabiztosan (3:0) megnyerték, és továbbra is vezetik a csoportjukat, egyenlőre kapott gól nélkül! Gratulálunk a csapatnak a remek szereplésért és sikeres folytatást kívánunk, hiszen szombaton 15-órakkor a szombathelyi Viktória csapatát látjuk vendégül az ifi-centrumban!

U15-ös lányaink a 2. fordulót (Nagykanizsa - ZTE 1:1) követően is vezetik csoportjukat. Magabiztos játékkal, ügyes megoldásokkal köszönik meg edzőjüknek, Szalai Csabának a lelkiismeretes munkáját!

0 hozzászólás

ZTE FC - Ceglédi VSE 2:0


Az első félidőről nehéz mit írni, talán a legjobban az jellemzi a látottakat, hogy a Cegléd nem akart játszani, mi meg nem tudtunk. Persze nehéz olyan ellenfél ellen játszani, aki teljesen behúzódik és az ellenfél hibájára vár.

Majdnem bejött, de aztán szünetben kettőt cserélt Lőrincz Emil és ez a kivárásra játszó Cegléd ellen eredményre vezetett, ha már játékban nem voltunk jobbak, legalább az akarás megszülte az első gólt, Babati erőszakossága után Vittman talált be közelről. "Érdekes" módon a Cegléd azonnal támadóbbra vette a figurát...

0 hozzászólás

Hírverő mérkőzés Pókaszepetken


Vasárnap 16 órától csapatunk Pókaszepetken lép pályára a felújított sportöltöző és tűzoltószertár ünnepélyes átadása alkalmából. A mellékelt képen részletes program található!

Mindenkit várnak szeretettel a szervezők!

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Buborékfoci és csillámtetkó a szombati meccsen


A szombati Cegléd elleni bajnokinkra érdemes lesz ismét előbb kilátogatni, hiszen 5 órától csillámtetoválás várja a gyerekeket, valamint ki lehet próbálni a buborékfocit. Erre jelentkezni majd szintén a csillámtetkós pultnál lehet. Minden jelentkező kis ZTE ajándékot kap emlékbe!

A mérkőzés szünetében szintén lehet a pályán buborékfocizni. Várjuk az érdeklődőket!
Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Ferencváros - ZTE FC 2:0


Csapatunk ma Tv-s meccsen a Groupama Arénában lépett pályára a Fradi ellen.
A mintegy 600 néző előtt lejátszott mérkőzésen a helyzeteke alapján (ami nem volt sok) kiegyenlített játékot láthattunk, bátrabb játékkal több lehetett volna a meccsben. A Fradi kíméletlenül kihasználta a védelem bizonytalanságát, Czirjék úgy kapott két gólt, hogy más védeni valója nem akadt. Több volt a meccsben, mégis simának tűnő hazai győzelem lett a vége, a kapu előtt továbbra is határozatlanok vagyunk, gól nélkül pedig nem lehet nyerni...

0 hozzászólás

Szerdán tévés meccsen a Fradi ellen


Csapatunk szerdán 18 órától Liga Kupa mérkőzésen lép pályára a Ferencváros ellen a Groupama Arénában. A mérkőzést a Sport TV közvetíti.

Információk a meccsről a Fradi tájékoztatása alapján:
- A vendégbelépőjegy ára: 900 Ft (bruttó).
- A vendégbelépőket a Groupama Aréna jegyelővételi- és regisztrációs központjában lehet megvásárolni (pár lépésnyire a Sas szobortól), a mérkőzés napján már reggel 10:00 órától nyitva lesz.

0 hozzászólás

Mérkőzés összefoglalók


Múlt héten két mérkőzést is játszott csapatunk, a szerdai MK meccs és a szombati bajnoki mérkőzés összefoglalója is megtekinthető a ZTE FC hivatalos Youtube csatornáján!

www.youtube.com/watch?v=tXPwsSDUjcA&feature=youtu.be

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Hétvégén felemás mérleggel teljesítettek női csapataink


U15-ös lányaink tornagyőzelemmel tértek haza Ajkáról, kapott gól nélkül! Szalay Csaba tanítványai szép játékot és ötletes megoldásokat mutattak be.
Az U15-ös szombati torna eredményei: Ajka - ZTE FC 0:4, Balatonfüred - ZTE FC 0:2, Nte - ZTE FC 0:3, Viktória Fc - ZTE FC 0:1
Gratulálunk az edzőnek és fiatal lányainknak a szép sikerhez!!!

0 hozzászólás

Soroksár SC - ZTE FC 2:0


Csapatunk ma idegenben, Soroksáron, zártkapus mérkőzésen az alábbi összeállításban kezd: Szappanos - Króner, Fodor, Forgács, Farkas - Simonfalvi, Horváth - Grbic, Melczer, Szöllősi - Délczeg
Cserék: Czirjék, Károly, Kocsis, Babati, Vittman, Kovács Gy, Bailo


16.perc Délczeg ugrott ki remekül, de pont annyira húzták vissza, hogy még ne legyen szabálytalan...

0 hozzászólás

Lesz ÉLŐ képes közvetítés


Mind az MLSZ-től, mind pedig az MTVA-tól megkaptuk az engedélyt a holnapi mérkőzésünk ÉLŐ internetes közvetítésére, így a Zalasport jóvoltából szurkolóink is megtekinthetik a Soroksár elleni bajnokit.

Reméljük Soroksáron a technikai feltételek is adottak lesznek ehhez. A mérkőzés a zalasport.hu oldalon lesz látható.
Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Zárt kapuk Soroksáron


Újabb fejlemény a hétvégi Soroksár mérkőzés ügyében. A Budapesti Rendőrfőkapitányság határozatban megtiltotta a nézők részvételével történő megrendezést, ezért a bajnokit sem hazai, sem vendégszurkoló NEM tekintheti meg. A határozatot az alábbiakban olvashatják.

A zárt kapus mérkőzés szabályai szerint sportszervezetenként 40 fő részvétele engedélyezett (csapatokkal együtt) valamint előzetes akkreditációval a sajtó képviselői tudósíthatnak.

0 hozzászólás

ZTE FC - Kecskemét 2:3 (1:0)


Igazi kupamérkőzést vívott egymással a két gárda, csapatunk a találkozó egészében teljesen egyenrangú partnere volt a Balázs Zsolttal felálló Kecskeméttel szemben.

Abszolút megérdemelten szereztünk egy parádés Délczeg góllal vezetést az első félidő végén, sajnos fordulás után pont ő csúsztatott a kapunkba egy szerencsétlen mozdulattal. A második kecskeméti gólt a lelátóról egyértelmű szabálytalanság előzte meg, ennek ellenére vezetett a vendégcsapat. Játékosaink mindent megtettek a szebb eredményért, Vittman szépített a végén, de sajnos ez a továbbjutáshoz kevés volt.

0 hozzászólás

A Soroksár SC közleménye


Kedves ZTE Szurkolók!
2014. szeptember 13-án, szombaton, Soroksár SC - ZTE FC Merkantil Bank NBII-es labdarúgó mérkőzés kerül megrendezésre. Az előzetes egyeztetések alapján 40 db jegyet küldtünk a ZTE számára, 25 db-ot továbbértékesítésre, 15 db-ot pedig térítésmentesen. A biztonsági szempontok és a rendőrségi határozat szerint befogadóképességünk 10 %-ra értékesíthetünk vendégjegyeket, így a már korábban elküldött jegyeken felül nem tudunk többet rendelkezésre bocsátani.

0 hozzászólás

Belépőjegy csak elővételben


A soroksári klubvezetése döntése alapján klubunk 25 db vendégjegyet kap a szombati mérkőzésre, melyeket kizárólag elővételben a klubházban lehet megvásárolni egységesen 1000,-Ft-ért.

A helyszínen nem lehet vásárolni vendég belépőjegyeket!!!

Mivel várhatóan Budapestről és környékéről - a szigetszentmiklósihoz hasonlóan - több ZTE szimpatizáns is kilátogat a meccsre, ezért ők írjanak e-mailt a chris@ztefc.hu-ra a vásárolni kívánt darabszám megjelölésével, azokat félretesszük a készlet erejéig.

0 hozzászólás

ZTE FC - Szeged 2011 Grosics Akadémia összefoglaló


A ZTE FC - Szeged 2011 Grosics Akadémia 2:1 mérkőzés összefoglalója megtekinthető a ZTE FC hivatalos youtube csatornáján:
youtube.com/watch?v=P9bFx6u07G4&feature=youtu.be

Hajrá ZTE!



0 hozzászólás

ZTE FC - Kecskemét Magyar Kupa 2. forduló


A ZTE FC - Kecskemét Magyar Kupa mérkőzés szerdán 17 órakor kezdődik a ZTE Arénában, kapunyitás 16 órakor. A bérletek a mérkőzésre érvényesek, ezeken kívül minden belépőjegy egységesen 500,-Ft-ba kerül.

A meccsjegy.mlsz.hu oldalon már online is megvásárolhatók a tikettek. Mindenkit szeretettel várunk a mérkőzésen!

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

ZTE - Szeged képekben


Csapatunk tegnap sikerrel vette a Szeged elleni bajnokit. Lőrincz Emil tanítványai a szünetben ugyan még egygólos hátrányban voltak, de a második félidőben megfordították az eredményt!

Szép volt fiúk, szerdán a Kecskemét ellen 110% kell!

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Sikeres hétvége női csapatainknál


Szombaton először Szalay Csaba vezette megyei csapatunkat győzelemre, Kehidakustány - ZTE FC 1:7, majd Bócz Lajos U17-es csapatunkkal legyőzte a budapesti Astra-t, ZTE FC - Astra 2:0.

Délután pedig NBII-es lányaink a győri DAC UNIO együttesét fogadták és magabiztosan nyertek, ZTE FC - DAC UNIO 12:0!
ZTE FC: Fülöp - Szabó, Pete, Száplaki - Gáspár, Luczi, Vincze, Végh - Kerkai, Király, Szegedi

0 hozzászólás

ZTE FC - Szeged 2011 Grosics Akadémia 2:1


A mai mérkőzésen csapatunk a következő összeállításban lép pályára: Szappanos - Króner, Fodor, Forgács, Farkas - Horváth A., Simonfalvi - Délczeg, Melczer, Babati - Vittman
Cserék: Czirjék, Grbic, Kocsis, Szőllősi, Károly, Kovács Gy., Bailo


1. perc: A Szeged kezdte a mérkőzést.
2. perc: Mindjárt egy szép támadással kezdtünk, Simonfalvi jobb oldali beadását azonban kivágták Vittman elől.

0 hozzászólás

Virágültetés a Dózsa Ligetben


A Belvárosi Szüret és Zalai Teríték Bor- és Gasztrofesztivál szervezésében és a környezetvédelmi program keretében ma délután csapatunk tagjai virágültetésen vettek részt a Dózsa Ligetben.

Az esti edzés előtti bemelegítés tehát megvolt, holnap a gyepet már nem kell annyira kímélni, csak felszántani és győzni a Szeged ellen.
Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

A Legendák közül az első: Soós István


Holnap, a Szeged elleni mérkőzésre kilátogató szurkolóink a 403-szor a Zete mezt magára öltő Soós István portréjával díszített poharakhoz tudnak hozzájutni a büfékben és a shopban (200,-Ft).

Nagy sikert aratott a gyerekek körében az első hazai meccsünkön a bejáratnál készített csillámtetoválás is. Minden hazai mérkőzésünkön számíthatnak rá a gyermekek, várjuk őket holnap is.

A mérkőzés szünetében pedig a Speed Kötélugró Klub bemutatóját láthatják.

0 hozzászólás

ZTE-s füzetek a kisdiákoknak


Ma reggel nyakba vette a várost a ZTE FC klubvezetése részéről Kocsárdi Gergely klubigazgató, Tóth Krisztián marketing vezető, Szekeres Szabolcs technikai vezető illetve a játékosok közül Kovács Gergő, Babati Benjámin (akit az Eötvös suliban külön is köszöntöttek, hiszen ott tanult), Melczer Vilmos, Fodor Marcell, Délczeg Gergely és Horváth Attila.

A Göcsej Nyomda támogatásával minden zalaegerszegi elsős kisdiák egy-egy ZTE-s vonalas és négyzetrácsos füzetet kapott ajándékba.

0 hozzászólás

ZTE FC - Szeged krónika


AVitos György úrtól, a Szeged krónikásától (www.szeged2011.eu szerkesztője) kaptuk az alábbi összeállítást, természetesen szegedi szemszögből a hétvégi párharc előzményeivel kapcsolatban.

Huszonkettedszer a Zete ellen!
Folytatódik az erőltetett menet a Szeged 2011-GA labdarúgóinak...

0 hozzászólás

Tisztelt ZTE Szurkolók!


A ZTE FC Zrt. vezetősége az MLSZ Fegyelmi Bizottságának klubunkat sújtó újabb pénzbüntetése kapcsán, nyílt levélben fordul minden ZTE szurkolóhoz.

A Szigetszentmiklósi TK Erima - ZTE FC mérkőzésen a vendég szurkolók általi bekiabálások, és a Magyar Labdarúgó Szövetséget szidalmazó rigmusok miatt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága klubunkat ismételten pénzbüntetésben részesítette. Ez ebben a szezonban már másodszor történt meg, és mivel még csak a harmadik fordulón vagyunk túl a klub vezetése úgy gondolja, hogy nem lehet e mellett szó nélkül elmenni!

0 hozzászólás

Győzelem az utolsó percben: ZTE FC - Kaposvári Rákóczi FC 1:0


A két napja tartó felhőszakadás ellenére remekül előkészített pályán játszhattak a csapatok a Liga Kupa első fordulójában. A borongós időben 50-en állták körül az edzőpályát, az illetékeseknek el kellene gondolkodni azon, mivel lehetne rangot adni a sorozatnak, mert ennél méltóbb körülményeket és persze nézőket érdemelne.

Az első félidő tulajdonképpen helyzet nélkül telt el, Szappanos és Somodi is arra koncentrált, hogy az elvétve beívelt labdákat felszedje és egy-egy kósza lövést hárítson.

0 hozzászólás

Szponzori megállapodás a Raab Karcher Építőanyag Kereskedelmi Zrt-vel


Támogatási megállapodást írt alá ma Budapesten a Raab Karcher Építőanyag Zrt. vezérigazgatója, Florent Pouzet, a ZTE FC Zrt-t képviselő Végh Gábor tulajdonos és Devecz Miklós vezérigazgató.

A szponzori megállapodás reményeik szerint egy hosszútávú együttműködés kezdetét jelzi és a ZTE FC költségvetésében jelentős tételt jelent. A szerződés szerint a Raab Karcher megjelenik a mérkőzésmezen is illetve egyéb reklámlehetőséget is biztosít a klub a cégnek.

0 hozzászólás

Szigetszentmiklós - ZTE FC 3:1 összefoglaló


A Szigetszentmiklós - ZTE FC 3:1-es mérkőzés összefoglalója megtekinthető a ZTE FC hivatalos Youtube csatornáján:

https://www.youtube.com/watch?v=68sv1QbCCGQ&feature=youtu.be



0 hozzászólás

ZTE FC - Kaposvári Rákóczi FC Liga Kupa mérkőzés


Csapatunk holnap megkezdi a Liga Kupában is szereplését, vendégünk a Kaposvári Rákóczi FC csapata lesz.

A centerpálya kímélése céljából a mérkőzés a ZTE Aréna mögötti "ketreces" edzőpályán kerül megrendezésre, a kezdési időpont változatlan: 16.30.

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Elkezdték a lányok is: PVSK - ZTE FC 2:2


Vasárnap női csapatunk is elkezdte az NBII-es bajnokságot. Kostorják Zsolt tanítványai Pécsre látogattak, ahol 1:1-es félidő után 2:2-re végeztek a házigazda PVSK-val.

Kostorják Zsolt: - Sajnálom a játékosaimat! Sajnos sérülésekkel és egyéb gondok miatt tartalékosan tudtunk csak felállni, de mindent megtettünk a győzelemért, viszont a játékvezetők kétszer is elvették tőlünk a meccslabdát... 1:0-nál, majd 2:1-nél...

0 hozzászólás


Január  |  Február  |  Március  |  Április  |  Május  |  Június  |  Július  |  Augusztus  |  Szeptember  |  Október  |  November  |  December

2017-2018  |  2016-2017  |  2015-2016  |  2014-2015  |  2013-2014  |  2012-2013  |  2011-2012  |  2010-2011  |  2009-2010  |  2008-2009  |  2007-2008  |  2006-2007  |  2005-2006  |  2004-2005  |  2003-2004