ARCHÍVUM - RÉGEBBI HÍREINK - 2013-2014 - Május

SZTK-Erima - ZTE FC 2:1


Lezárul ma az NBII-es bajnokság idei szezonja. Csapatunk a szigetszentmiklósi műfüven igyekszik pontjai számát gyarapítani. Nyolcadik helynél előrébb már nem végezhetünk, de lejjebb még csúszhatunk, úgyhogy jó lenne szépen búcsúzni a zaklatott idénytől.

Lendvai Miklósnak nem volt egyszerű dolga a keret összeállításánál, hiszen az U21-es csapat feljutása prioritást évez, ezért pl. Babati és Holdampf is Fujsz Ferenc csapatánál edzett.

0 hozzászólás

ZTE FC - Dorog 1:3


Nem sikerült jól a lányoknak az osztályozó első felvonása, hiszen kétgólos vereséget szenvedtünk hazai környezetben a Dorogtól.

A vendégek már korán, a 7. percben vezetést szereztek, amit gyorsan meg is dupláztak. Ezt követően kiegyenlített lett a mérkőzés, de igazán komoly helyzetet sajnos nem tudtunk kialakítani. A szünet után Kerkai révén sikerült a szépítés, aztán hiába cserélt be két támadót is Kostorják Zsolt, újabb vendéggól született. Ezután mindent megpróbáltunk, de maradt a kétgólos vendégsiker...

0 hozzászólás

Holnap 15:00-tól ZTE-Dorog női osztályozó az Arénában


Holnap kulcsfontosságú mérkőzést játszanak lányaink! Az NBI-ért zajló osztályozó első felvonásán a ZTE Arénában fogadjuk a Dorog együttesét.

Mindenkire szükség van a helyszínen, szurkoljunk együtt Kostorják Zsolt tanítványainak!

Hajrá lányok, hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Lendvai Miklós: - Nagy felelősséggel jár az utánpótlást vezetni


- Magyarországon kevés olyan vezető van, mint Végh Gábor, aki nem kertelt, hanem szemtől szembe elmondta, milyen döntést hoztak és ez nagyon pozitív - mondta Lendvai Miklós. – Azt is hozzátette, hogy számítanak a munkámra, de ez már ismert. Azt viszont sajnálom, hogy ismerve a klubnál történteket, jobb körülmények között nem sikerül dolgoznom a felnőtt csapatnál. Viszont az elvárásokat teljesítettük, jó pár fiatalt beépítettünk a csapatba, és talán ha elkerülnek bennünket a tavaszi sérülések, még a dobogó közelében is végezhettünk volna.

0 hozzászólás

Gyutai Csaba: - Újra zalai erőkre épüljön a csapat


Zalaegerszeg közgyűlése a hónap közepén adott felhatalmazást arra, hogy az önkormányzati tulajdonú ZTE-Sportszolg Kft. 50 százalék plusz egy darab ZTE FC Zrt. részvényt értékesítsen a Pharos'95 Kft.-nek, s ezzel a társaság főtulajdonossá váljon. A négyoldalú megállapodást azóta aláírták a partnerek, rögzítve az együttműködés feltételeit.

Gyutai Csaba úgy fogalmazott: a ZTE egy márkanév, Zalaegerszeg jelképe, amelyet újjá kell építeni, a mítoszát pedig tovább erősíteni. Az új tulajdonosi szerkezet és a partner hozzáállása bizakodásra ad okot a jövőt illetően.

0 hozzászólás

Interjú Végh Gáborral


- Amikor először bemutatkozott mint a ZTE FC fő támogatója már beszélt kapcsolatáról a labdarúgással. Ám ha lehet, mégis azzal kezdenénk újra: honnan a játék iránti szeretete?
- Valamikor én is futballoztam alacsonyabb osztályban, aztán egy sérülés miatt korán edzősködni kezdtem, de korán beláttam, hogy a munka mellett nem érdemes ezt erőltetni. Inkább a vállalkozásomra koncentráltam, ám a futballtól így sem szakadtam el. Tíz esztendeje sportpályák, labdarúgó pályák építésével foglalkozom, s ez lett a cégünk fő profilja is.

0 hozzászólás

Tanque súlyos sérülése


A tegnapi edzésen egy rossz mozdulat következtében súlyosan megsérült Tanque, csapatunk brazil csatára. Térdében oldalszalag szakadást szenvedett, ma még egy MR vizsgálaton vesz részt, hogy mennyire sérült a keresztszalagja. Várhatóan fél évet ki kell hagynia.

Jobbulást kívánunk neki!



0 hozzászólás

Kocsárdi Gergely: - Cél a magyar tehetségek megtartása


Kocsárdi Gergely elmondta, a következő szezon előtt az elsődleges cél a magyar tehetségek megtartása, míg a légiósok közül azok maradhatnak a csapatnál, akiknek nem jár le a szerződésük. A keret kialakításáról egy hamarosan kinevezendő szakmai igazgató tárgyal majd.

Az új többségi tulajdonos Végh Gábor elmondta, a kormány korábban támogatandónak ítélte meg a stadion felújítását. Ennek keretében először a déli lelátót fejezik majd be, ez a kiszolgálóhelyiségeket, konditermet, VIP- és sajtóhelyeket foglalja magában. Később pedig az északi lelátót is szeretnék befejezni.

0 hozzászólás

U21: Még két mérkőzés


Szombaton Ajkán hengerelt U21-es csapatunk, 9:0-ra győzött a hazaiak ellen. Pajor Imre 3, Varga Márk 2, Fujsz, Dufka, Szántó és Balogh 1-1 gólt szereztek.

Még két meccs van hátra a remélt bajnoki címig és a rájátszásig. Az első jövő szombaton itthon a Mosonmagyaróvár ellen, akik ősszel kellemetlen meglepetésre gól nélküli döntetlenre hozták a meccsünket. Ha azzal a meccsel beljebb lennénk, már most hétvégén ünnepelhetnénk...

0 hozzászólás

Preklet csütörtökig kórházban


Preklet Csaba üdvözli a szurkolóinkat és köszöni az SMS-eket és hívásokat, amiket kapott. Szombaton megsérült védőnk várhatóan csütörtökig lesz kórházban, utána egy hónapig semmilyen munkát nem végezhet. Legkorábban július elejére, közepére lehet olyan állapotban, hogy elkezdheti az edzéseket.

Bízunk abban, hogy mielőbb felépül és jövőre is csapatunk színeiben játszhat.
Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Kocsárdi Gergely az új klubigazgató


A tegnapi mérkőzés szünetében ért véget a ZTE FC Zrt. éves közgyűlése, melyen a tagság elfogadta a beszámolókat.

Ezen felül megtörtént a korábbi cégvezető, Dézsi Attila ügyvezető és a könyvvizsgáló visszahívása. Végül kinevezésre került az új klubigazgató, Kocsárdi Gergely!

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

ZTE FC - Kisvárda képekben


A tegnapi nap nem csupán a Kisvárda elleni meccsről szólt, hanem egy hihetetlen év megkoronázásáról, illetve egy életpálya lezárásáról.

A találkozó előtt Devecz Miklós vezérigazgató búcsúztatta el Németh Ottó technikai vezetőt, aki 23 év után nyugdíjba vonult. Köszönjük Ottó bá'! Ezt követően pedig Kostorják Zsolt vezetésével jöttek az "aranyos lányok", akik átvehették a bajnoki aranyérmeket és kupát!

0 hozzászólás

Megfigyelésre kórházban tartják Preklet Csabát


A mai, Kisvárda elleni mérkőzés elején szerencsétlenül ütközött Kalmár Adrián és Preklet Csaba. Az esetet követően védőnket le kellett cserélni, majd kórházba szállították. Ott kiderült, hogy eltörött két bordája és légmellet kapott, így pár napig még megfigyelésre bent tartják.

Védőnknek mielőbbi felépülést kívánunk!

0 hozzászólás

ZTE FC - Kisvárda 1:1


Csapatunk utolsó hazai mérkőzésén a kiesés elől menekülő Kisvárdát fogadjuk az Arénában.

A kapuban újoncot avatunk Kalmár Adrián személyében, íme a kezdő: Kalmár - Preklet, Bogunovic, Kovács G., Hajdú - Sluka, Holdampf - Simonfalvi, Grbic, Frizoni - Vittman
A cserepadon pedig Czirjék, Babati, Bíró, Kocsis, Nagy, Tóth és Tanque várnak bevetésre.

1 hozzászólás

Az utolsó hazai mérkőzés következik


Holnap 16:30-kor utolsó hazai mérkőzését játssza csapatunk a Kisvárda ellen. A vendégek ősszel csúfos verést mértek ránk, 3:1-re győztek, a szépítő gólunkat Simonfalvi szerezte.

Nekünk a célt, hogy a középmezőny elején végezzünk, a Kisvárdának pedig élet-halál harc lesz a holnapi, hiszen jelenleg kieső helyen állnak egy ponttal a Cegléd mögött. Az utolsó meccsük egyébként Kisvárdán pont a Cegléd ellen lesz... Mindent meg kell tennünk a győzelemért, kitartó szurkolóinkért.

0 hozzászólás

Devecz Miklós: - A következő két szezonban fel kell jutni


Devecz Miklóst, a ZTE FC Zrt. vezérigazgatóját a zalasport.hu kérdezte a jelenlegi helyzetről és a tervekről:
- Azonnal nem mondott igent a városvezetők felkérésére...
- Ez így igaz, de megtiszteltetésnek vettem. Hiszen nagy felelősség, munka egy patinás klub rendbetétele. Már csak azért is, mivel főállásban Miskolcon egy közlekedési vállalat vezetője vagyok e hónap végéig.

0 hozzászólás

U21: ZTE FC - Szombathelyi Haladás 4:0


Elhalasztott mérkőzésre került sor ma a ZTE Arénában, U21-es csapatunk a Haladást fogadta. A felnőtt csapat keretéből többen is visszajátszottak, ez meg is látszott a két csapat között.

Tóth László gyorsan vezetést szerzett csapatunknak, majd Bíró András duplázta meg az előnyt. A második játékrészben Bíró még kétszer volt eredményes, így az ő mesterhármasával 4:0-ra győztünk.

0 hozzászólás

Bajnok lett női csapatunk! PVSK - ZTE FC 0:8


Kostorják Zsolt tanítványai ma Pécsre utaztak, ahol a PVSK vendégei voltak a női labdarúgó NBII nyugati csoportjában. Semmit sem bíztak a véletlenre a lányok, hiszen már a félidőben 6:0-ra vezettek, amit a szünet után még 2-vel megtoldottak, így magabiztos, 8:0-ás siker lett a vége!

Ezzel a győzelemmel pedig megnyerték a másodosztályú bajnokságot és készülhetnek az NBI-ért folyó osztályozóra! Szép volt lányok!

0 hozzászólás

Siófok - ZTE FC 3:3


Csapatunk ma 18 órakor Siófokon lép pályára. Lendvai Miklós a következő 11-et jelölte a kezdőbe:
ZTE FC: Czirjék - Preklet, Bogunovic, Kovács G., Hajdú - Simonfalvi, Holdampf, Grbic, Frizoni - Vittman, Tanque
Cserék: Vlaszák, Potyi, Szántó, Tóth, Kocsis, Nagy, Bíró


19. perc: Ivancsics forgolódott a 16-os előtt, majd a üresen érkező Pécseli elé passzolt, aki a kapu jobb oldalába lőtt, 1:0.

0 hozzászólás

A Pharos '95 Kft. az új főtulajdonos


Zalaegerszeg MJV mai közgyűlésének egyik napirendi pontja a ZTE FC Zrt. részvényeinek értékesítése volt. A testület elé a következő határozati javaslat került: "Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul, hogy ZTE-SPORTSZOLG Kft. a tulajdonát képező, 15.090 darab (77,908 %) ZTE FC Zrt. részvényből 9.685 darabot (50% + 1 db) névértéken, azaz 15.980.250 forintért értékesítsen a Pharos’95 SPORTPÁLYAÉPÍTŐ Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2336 Dunavarsány, 510-es Fő út 26.) részére. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert és a ZTE-SPORTSZOLG Kft. ügyvezetőjét a mellékelt megállapodás aláírására."

0 hozzászólás

Megkaptuk a licencet


Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottsága a ZTE FC Zrt.-nek az NBII-re vonatkozó licenckérelmét megadta, így csapatunk természetesen részt vehet a jövő évi bajnoki versenyben.

A többi NBII-es licencet szerző klub: Csákvár, Balmazújváros, BKV Előre, Budaörs, Cegléd, Ajka, Kazincbarcika, Kisvárda, Kozármisleny, Putnok, Sopron, Soroksár, Szeged-Grosics, Szolnok, Szigetszentmiklós, Andráshida, Tatabánya, Újbuda, Vasas

0 hozzászólás

Utolsó hazai mérkőzésünk korábbi időpontban


Hazai utolsó NBII-es bajnoki mérkőzésünkre a Kisvárda ellen jövő szombaton 19 órakor került volna sor, de klubunk kezdeményezte a korábbi kezdést, mivel 20 órától rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét.

A Kisvárda beleegyezésével és a Versenybizottság határozatával a mérkőzés 16:30-kor kerül megrendezésre.

Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Sima győzelem az U21-es meccsen


U21-es csapatunk ma az Andráshida gárdájával játszott amolyan városi "rangadót". Bíró András gyorsan gólt szerzett, majd Bedi Bence duplázta meg az előnyt nem sokkal a félidő vége előtt. A második félidőben Bíró András még kétszer betalált, Bene Dániel pedig egyszer volt eredményes, így 5:0-ra győztünk és átvettük a vezetést a tabellán is.
Hajrá ZTE, így tovább fiúk!

0 hozzászólás

Osztályozó a női NBI-ért


Sorsoltak a női NBII-es bajnokok (közvetlen feljutásról döntő) mérkőzéseiről is: a Nyugati csoport bajnoka (nagy valószínűséggel a ZTE FC) kezd otthon, majd a Keleti csoport bajnokánál (Dorogon) lesz a visszavágó.

Ezt követően az NBII-es bajnokok döntőjén vesztes csapat osztályozó mérkőzést játszik az NBI hetedik helyezettjével: a sorsolás szerint itt az NBI-es csapat kezdi otthon a két mérkőzéses összecsapást. A győztes jövőre az NBI-ben, a vesztes az NBII-ben indulhat.

0 hozzászólás

U-21-es mérkőzés holnap


Holnap 16 órakor U21-es csapatunk az Andráshida korosztályos csapatával csap össze a műfüves pályán. Vélhetően a forduló után sem változik a helyzet a tabella élén, mivel az SC Sopron U21-es csapata az SC Sopron U18 csapatával játszik a fordulóban.

Hajrá ZTE!



0 hozzászólás

Sluka nem játszhat a hétvégén


Szombaton 18 órakor a Siófok vendégei leszünk a Balaton parton. A hazaiak sokáig feljutó helyen álltak, most viszont már reálisan csak a dobogó harmadik fokáért küzdhetnek, de ezzel aligha lesznek kibékülve év végén. Őszi mérkőzésünkön 1:1-es döntetlen született, Darko Pavicevic volt a gólszerzőnk.

Szinte egész tavasszal sérülések és eltiltások nehezítették Lendvai Miklós dolgát, a változatosság kedvéért most Sluka nem játszhat, hiszen begyűjtötte 5. sárga lapját...

0 hozzászólás

Dupla kék-fehér siker vasárnap!


U21-es csapatunk Babati duplájának és Kovács László góljának köszönhetően 3:1 arányban legyőzte a Sopron U19-es együttesét, aminek köszönhetően a vesztett pontok tekintetében vezetjük a tabellát!

Hasonlóan sikeresen vették a mai akadályt Kostorják Zsolt lányai, akik főleg Végh Renáta 4 góljának köszönhetően 6:2-re győztek a Vidi ellen az Arénában!
Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

ZTE - Szolnok képekben


Tegnap a Nyíregyházát megtréfáló Szolnok ellen játszottuk soron következő bajnoki mérkőzésünket a ZTE Arénában. A meddő mezőnyfölényen, Czirjék bravúrján, Babati szép tekerésén és Kovács Gergő fejesén kívül sajnos mást nem tudtunk feljegyezni...

Holnap szurkoljunk U21-eseinknek! Egy esetleges soproni győzelmükkel átvehetnék a vezetést a bajnokságban, ami óriási lépés lenne a feljutást tekintve!

0 hozzászólás

ZTE FC - Szolnok 0:0


Szinte nyári forróságban, a DUNA TV nyilvánossága előtt csapott össze a két csapat.

A kapuban debütált Czirjék Zoltán, aki egy hatalmas bravúrral és magabiztos kilépéseivel vétette észre magát. Sajnos a mérkőzés kevés helyzetet hozott, zalai gólt meg nem, pedig Vittman az első félidőben betalált, igaz, a találatot a játékvezető lökés miatt érvénytelenítette. Babati az első játékrész végén lebicegett a pályáról,reméljük nem komolyabb a sérülése.

0 hozzászólás

Mérkőzés információk


Holnap 15:30-kor a DUNA TV nyilvánossága előtt játszik csapatunk a Szolnok ellen. A mérkőzésre online már kaphatók a jegyek a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. Egy jegypénztárat holnap reggel fél 10-től nyitva tartunk, a többi pénztár 14:00-kor nyit.

Bízunk abban, hogy a tv-s közvetítés és a kora délutáni időpont ellenére sokan kilátogatnak a ZTE Arénába, a csapatnak nagy szüksége lenne egy győzelemre. Az eltiltottak kivételével várhatóan mindenki hadra fogható. Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Preklet egy meccset kapott


Mint az várható volt, a Gyirmót ellen második sárga lappal kiállított Preklet Csaba egy bajnoki mérkőzésről szóló eltiltást kapott. Kocsis Adriánnal együtt a pénteki meccset így biztosan kihagyják.

Tegnap és ma is 12 mezőnyjátékos edzett a felnőtt keretben (a két eltiltottal együtt). Mivel az U21-esek a héten kétszer is bajnoki mérkőzést játszik, ezért a fiatalok Fujsz Ferenc csapatánál edzenek. Hajrá ZTE!

0 hozzászólás

Pénteken tv-s meccset játszunk


Hosszú idő után újra hazai mérkőzésünket közvetít a Duna TV, pénteken 15:30-tól a Szolnok ellen.

Ellenfelünket ősszel Frizoni hajrában lőtt góljával 1:0-ra megvertük, most is a győzelem megszerzése a cél. Az eltiltott Kocsis Adrián és a Gyirmóton kiállított Preklet Csaba biztosan nem játszhat, viszont a többiek Lendvai Miklós rendelkezésére állnak. Jó lenne sérülés nélkül behúzni a hetet, hiszen múlt pénteken többen is sérülten vállalták a játékot.

0 hozzászólás

Győri ETO - ZTE FC 1:2


Kostorják Zsolt tanítványai (elég szűk kerettel, csupán 3 cserejátékossal) ma Győrbe utaztak, ahol a listavezető ETO-val mérkőztek meg.

1:0-ás félidő után Boda és Kerkai góljaival fordítottunk, így a bajnokság végkimenetele szempontjából is fontos 3 pontot szereztünk!

Ha a hátralevő meccseket megnyerjük, akkor miénk a bajnokság!!! Hajrá ZTE, hajrá lányok!

0 hozzászólás

Gyirmót FC - ZTE FC 5:1


Csapatunk Gyirmóton lép pályára, Lendvai Miklós dolgát ezúttal is eltiltások, valamint sérülések is nehezítik, íme a kezdő: Vlaszák - Preklet, Bogunovic, Kovács G., Hajdú - Holdampf, Simonfalvi - Babati, Grbic, Frizoni - Vittman

A hazaiaknál Somogyi, Balog, Magasföldi, Cseri és Oross személyében 5 volt NBI-es játékos is a kezdőben!

1 hozzászólás


Január  |  Február  |  Március  |  Április  |  Május  |  Június  |  Július  |  Augusztus  |  Szeptember  |  Október  |  November  |  December

2016-2017  |  2015-2016  |  2014-2015  |  2013-2014  |  2012-2013  |  2011-2012  |  2010-2011  |  2009-2010  |  2008-2009  |  2007-2008  |  2006-2007  |  2005-2006  |  2004-2005  |  2003-2004