Utánpótlás eredmények 2017.04.08.

    U19: ZTE FC – SC Sopron 0:0
    ZTE FC: Tóth K. - Jóna B., Kretz, Horváth M., Kovács B. - Szí-Péter (Kovács P. 60') - Ekker (Meidl 45'), Németh P., Szökrönyös, Horváth L. - Vass Gy.
    Cserék: Macher, Péntek, Görbe, Szekeres

    Bozsik József: Egy félidőn keresztül úgy gondoltuk, hogy a mai napon magától jön majd a győzelem. A második játékrészben pedig hiába játszottunk óriási fölényben, és tettünk meg mindent a győzelemért, az elsőben mutatott felfogásunk miatt Fortuna elengedte a kezünket!

    U17: SC Sopron – ZTE FC 2:0
    ZTE FC: Kemes - Pataky, Sebestyén, Szép, Czuczi - Németh E., Szökrönyös, Czene (Abért) - Aczél, Dan, Hegedűs

    Molnár Balázs: A mérkőzés elején két egyéni hibából gyorsan hátrányba kerültünk, ami döntően meghatározta a további játék képét. Hiába birtokoltuk többet a labdát és játszottunk mezőnyfölényben, nem tudtuk feltörni ellenfelünk fegyelmezett védekezését, a támadó harmadban sok hibával és gólveszély nélkül futballoztunk.

    U16: SC Sopron - ZTE FC 1:2
    ZTE FC: Kiss B.(Köcse B.45')., - Horváth E.(Szántó M. 80'), Földvári L., Boncz B., Bekes G., - Buti T., Jóna M., Kiss Á.(Őr M.63'),- Temlén M.(Bertalics E.80'), Karóczkai N.(Májer M.65'), Belső M.
    G: Bognár Á. 21'(öngól), Májer M. 90'.

    Mihalecz Péter: Megérdemelt győzelmet szereztünk, mert mind játékban és mind a helyzetek számát tekintve felülmúltuk az ellenfelünket. Gratulálok a fiúknak!

    U15: ZTE FC – SC Sopron 3:1
    ZTE FC: Paksy - Szabó, Németh Dominik, Gyöngyösi, Németh Richárd - Megyesi, Szőke, Bekő - Fehér, Sohár, Szekeres
    Cserék: Horváth, Angyal, Péhl, Végh
    Gól: Fehér, Péhl, Bekő

    Fujsz Ferenc: A mérkőzés nagyobb részében mi uraltuk a mezőny játékot, ennek ellenére megvoltak a fordulatok a mérkőzésen. Ellenfelünk 2-1 nél büntetőt hibázott majd mi szereztünk újabb gólt, amivel eldöntöttük a mérkőzést.

    U14: ZTE FC – SC Sopron 4:0
    ZTE FC: Németh – Jóna – Kotsis ( Kámi ) – Dömötörfy – Csóka – Szabó ( Horváth D. ) - Bedővári – Csavari ( Kovács ) – Filó – Bödő ( Gulyás ) – Millei
    Gsz:Csavari, Bödő 2, Millei



    Zalaegerszeg, 2017. Április 10., 8 óra 58





    Megosztás a Facebook-on





    Hozzászólás írásához be kell lépned. Ha még nincs felhasználóneved, akkor regisztrálnod kell.







AKTUÁLIS HÍREK

15 éve...

Napra pontosan 15 éve, hogy az FTC elleni 1:1-es döntetlennel a ZTE FC története eddigi legnagyobb sikerét elérve, bajnoki címet szerzett.

A Bozsik Péter irányította csapat:
Kapusok: Bardi Gábor, Turi Géza
Hátvédek: Csóka Zsolt, Kocsárdi Gergely, Radoslav Král, Szamosi Tamás, Udvari Tamás, Urbán Flórián...




Bajnok az U14-es csapatunk

A mai Lurkó FC elleni győzelem után biztossá vált, hogy csapatunk megnyerte az U14-es NBII-es bajnokság Észak-nyugati csoportját. Kovács Tamás legénysége a feljutásért játszik júniusban a csoportelsőkkel kuparendszerben (az első kettő jut fel).

Amennyiben a csapat kivívja a feljutást, úgy a korábban már bajnok - Fujsz Ferenc vezette - U15-ös korosztályt is viszi magával az első osztályba. Mindent bele fiúk, gratulálunk mindkét csapatnak.




Újabb fiatal kapott profi szerződést

- Újabb ZTE tehetség kapott profi szerződést klubunktól - tájékoztatta honlapunkat Ágoston Zoltán klubigazgató. - Horváth Leonárd 3 éves szerződést kötött és amennyiben fejlődése töretlen lesz, úgy hamarosan a felnőtt keretben is számításba jöhet, hiszen 1999-es születésű és a kötelező fiatalszabálynak is "bőven" megfelel.

Sok sikert kívánunk neki! Hajrá ZTE!




Utánpótlás eredmények

U19: Grosics Akadémia – ZTE FC 1:0
ZTE FC: Kemes - Meidl, Horváth M., Rózsa, Kovács B. (Péntek 77') - Németh P., Szí-Péter (Koltai ,71') Szabó P. - Horváth D., Vass Gy., Szökrönyös (Horváth L. 67')
Gl.: Kriska 69'
Bozsik József: - Azt kaptuk az ellenféltől amire számítottunk, megtettek mindent, hogy elrontsák a játékunkat és elsősorban a kontrákra és a felívelt labdákra építettek...




Utánpótlás hétvége

U19: ZTE FC - Békéscsaba 5-2 (2-1)
ZTE FC: Tóth K. - Jóna B. (Meidl 80',) Horváth M., Rózsa, Péntek (Kovács B. 46') - Németh E., Szí-Péter, Szabó P. - Horváth D., Vass Gy., Szökrönyös (Koltai 70')
Gl.: Horváth D. (2), Szí-Péter, Németh E., Vass Gy.
Cserék: Macher, Görbe, Horváth L.

Bozsik József: Magabiztosan, jól futballoztunk a második helyezett...




Nyártól Spisljak a vezetőedző

A következő szezontól Zoran Spisljak irányítja csapatunkat - jelentette be Végh Gábor, a ZTE FC többségi tulajdonosa.  A többek között Debrecenben és Békéscsabán is dolgozó tréner 2+1 éves szerződést kötött klubunkkal.

Csató Sándor a továbbiakban is marad a csapat szakmai stábjában. Hajrá ZTE!




Megérkezett a Perskindol!

Klubunk újabb támogató partnerrel kötött megállapodást a napokban! A svájci gyártmányú PERSKINDOL sport- és gyógykészítmények kizárólagos magyarországi forgalmazója, az Ewopharma Hungary Kft-vel létrejött megállapodás szerint, klubunk orvosai, fízioterapeutái és masszőrjei a jövőben a PERSKINDOL termékeivel fogják kezelni játékosainkat. A speciális, gyógyhatású olajok, kenőcsök a legmagasabb szinten tudják szolgálni a sérülések rehabilitációját...