Utánpótlás korosztályaink szereplése, edzői értékelés, II. rész

    Előkészítő korosztályok, U9 - Keszei Péter edző
    2007.01.01. után születettek

    A 2007-es korosztályban 14 játékossal kezdtük el az évet (13 fiúval és egy kislánnyal). Év közben még három játékos csatlakozott hozzánk, tehát az évet 17 játékossal fejeztük be. Ez volt az első évem kiemelt csapatnál, de azt elmondhatom, hogy nagyon jó és könnyű volt velük dolgozni. Ez köszönhető az előző évben kiváló munkát végző Orbán Attilának.

    Heti három edzéssel készültünk, hétvégente tornákon és edzőmérkőzésen vettünk részt. Ez az egész év alatt 148 alkalom volt, amiből a tornák és mérkőzések száma 20, az edzéseké pedig 128 volt. Ez a korosztály versenyrendszerben nem szerepelt, de nagyon sok edzőmeccset játszottunk hétvégén vagy éppen hét közben. A tapasztalat az volt, hogy a mérkőzések elején mindig megilletődöttek voltak, de ahogy telt az idő egyre felszabadultabban és jobban játszottak! A téli időszakban rengeteg tornán vettünk részt külföldön és belföldön egyaránt. A nagy létszám miatt sokat forgattam a gyerekeket a tornákon, az erősebb tornákra azokkal a gyerekekkel utaztam, akik kicsit előbbre tartanak, a többire pedig azokkal a játékosokkal mentem, akik vagy fizikálisan gyengébbek, vagy most kevesebbet tudnak, mint az ügyesebb társaik. A téli tornákon az én véleményem szerint jól szerepeltünk. A lendvai és a kanizsai tornát sikerült megnyernünk, az ajkain pedig másodikak lettünk. Ezen kívül a nemzetközi tornákon is jól szerepeltünk, egyetlen csapat ellen sem játszottunk alárendelt szerepet. Úgy gondolom, hogy ez a csapat mindenkivel fel tudta venni a versenyt, s kívánom, hogy ez így is maradjon.

    A korosztály az edzéseken kívül részt vett atlétikai képzésben, a tavaszi szezonban pedig a coerver edzésmódszert is megismerhették. A mérésünket tekintve (pályateszt) elmondható, hogy a korosztály labda biztos, ebben az évben sokat lépett előre az átadások és átvételek terén. Nyártól pályaméret váltás következik, a tavaszi félévben már tudatosan készültünk erre az edzőmérkőzéseken és az edzéseken egyaránt. Terveink között szerepel vidéki tehetségek felkutatása, mivel egyet kivéve minden játékosunk zalaegerszegi!

    Összességében azt gondolom, hogy ez egy nagyon tehetséges csapat, akikre érdemes lesz odafigyelni. Én nagyon szerettem Velük dolgozni. Remélem, hogy aki jövőre fog velük foglalkozni elégedett lesz az elvégzett munkával, s remélem továbbra is ilyen ütemben fog haladni a fejlődésük! Én további sok sikert kívánok Nekik!



    Zalaegerszeg, 2016. Június 13., 19 óra 35





    Megosztás a Facebook-on





    Hozzászólás írásához be kell lépned. Ha még nincs felhasználóneved, akkor regisztrálnod kell.







AKTUÁLIS HÍREK

A szezonzáró mérkőzésünk következik

Vasárnap 18 órakor utolsó hazai mérkőzésünk következik, a kiesés elöl menekülő Kozármislenyt fogadjuk a ZTE Arénában. Csapatunk a 7. helynél feljebb már nem tud lépni a tabellán (lejjebb meg nem akarunk csúszni), a vendégek pedig csak győzelem esetén biztosíthatják be NBII-es tagságukat, így minden bizonnyal nagyon küzdelmes mérkőzésre van kilátás...

 




2005-ös tornagyőzelem

Tegnap, Szombathelyen,az Illés Akadémián megrendezésre kerülő Danone Focikupán vett rész a 2005-ös korosztályunk. A Danone Nations Cup egy nemzetközi gyermek labdarúgó torna, amelynek regionális elődöntőit rendezték Szombathelyen 8 csapat részvételével. A tornagyőztes csapat bejut a június 10-ei budapesti országos döntőbe, melynek győztese részt vehet az októberben New Jersey-ben megrendezésre kerülő nemzetközi döntőjében.




15 éve...

Napra pontosan 15 éve, hogy az FTC elleni 1:1-es döntetlennel a ZTE FC története eddigi legnagyobb sikerét elérve, bajnoki címet szerzett.

A Bozsik Péter irányította csapat:
Kapusok: Bardi Gábor, Turi Géza
Hátvédek: Csóka Zsolt, Kocsárdi Gergely, Radoslav Král, Szamosi Tamás, Udvari Tamás, Urbán Flórián...




Bajnok az U14-es csapatunk

A mai Lurkó FC elleni győzelem után biztossá vált, hogy csapatunk megnyerte az U14-es NBII-es bajnokság Észak-nyugati csoportját. Kovács Tamás legénysége a feljutásért játszik júniusban a csoportelsőkkel kuparendszerben (az első kettő jut fel).

Amennyiben a csapat kivívja a feljutást, úgy a korábban már bajnok - Fujsz Ferenc vezette - U15-ös korosztályt is viszi magával az első osztályba. Mindent bele fiúk, gratulálunk mindkét csapatnak.




Újabb fiatal kapott profi szerződést

- Újabb ZTE tehetség kapott profi szerződést klubunktól - tájékoztatta honlapunkat Ágoston Zoltán klubigazgató. - Horváth Leonárd 3 éves szerződést kötött és amennyiben fejlődése töretlen lesz, úgy hamarosan a felnőtt keretben is számításba jöhet, hiszen 1999-es születésű és a kötelező fiatalszabálynak is "bőven" megfelel.

Sok sikert kívánunk neki! Hajrá ZTE!




Utánpótlás eredmények

U19: Grosics Akadémia – ZTE FC 1:0
ZTE FC: Kemes - Meidl, Horváth M., Rózsa, Kovács B. (Péntek 77') - Németh P., Szí-Péter (Koltai ,71') Szabó P. - Horváth D., Vass Gy., Szökrönyös (Horváth L. 67')
Gl.: Kriska 69'
Bozsik József: - Azt kaptuk az ellenféltől amire számítottunk, megtettek mindent, hogy elrontsák a játékunkat és elsősorban a kontrákra és a felívelt labdákra építettek...




Utánpótlás hétvége

U19: ZTE FC - Békéscsaba 5-2 (2-1)
ZTE FC: Tóth K. - Jóna B. (Meidl 80',) Horváth M., Rózsa, Péntek (Kovács B. 46') - Németh E., Szí-Péter, Szabó P. - Horváth D., Vass Gy., Szökrönyös (Koltai 70')
Gl.: Horváth D. (2), Szí-Péter, Németh E., Vass Gy.
Cserék: Macher, Görbe, Horváth L.

Bozsik József: Magabiztosan, jól futballoztunk a második helyezett...